2010 június 1.
45 év, 6 millió darab Ford Transit. Többszörös Év haszonjárműve díjas áruszállító, akár 200 lóerős teljesítménnyel és 4,25 tonnás össztömeggel büszkélkedhet.
A már az Európai Unió és a Ford Európa létrejötte előtt is létező Transit volt az első Ford modell, amit Európa egésze számára álmodott meg és tervezett egy brit és német mérnökökből és marketingesekből álló vegyes csapat, ami akkor dolgozott először közösen. Ez az együttműködés azóta is mintaként szolgál.
A Ford Transit emellett igazi, globális sikertörténet, hiszen a vásárlók öt kontinens több mint 85 piacán rendelhetik meg az autót. A Transit legnagyobb piacán, az Egyesült Királyságban a modell 1965-ös bevezetése óta folyamatosan piacvezető saját szegmensében, ahogyan egyébiránt Magyarországon is.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy világszerte számos piacon a Transit neve lett a haszonjármű szinonimája, és továbbra is szándékunkban áll a Transit stabil státuszára építeni – fogalmazott John Fleming, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója.
A Transit legújabb generációja az egyetlen közepes méretű haszonjármű a világon, melynek modelljeit a vásárlók egyaránt megrendelhetik első-, hátsó- és összkerékhajtású kivitelben is.