Bemutatkozott az új Ford Explorer

forrás: Ford Vagép

2010 július 26.

A Facebookon hullot le a lepel Amerika kedvenc SUV-járól: bemutatkozik a vadonatúj Ford Explorer.

Az új Explorer 25 százalékkal takarékosabb elődjénél, és több biztonsági funkció lesz benne, például a hátsó üléseknél is elhelyeznek felfúvódó biztonsági öveket. Ezenkívül olyan terepvezérlő programok közül lehet választani, amelyek az útviszony függvényében állítják be például a kerékmeghajtás és a felfüggesztés jellemzőit.

Az új Explorer valamivel kisebb és könnyebb lehet, mint az elődje, úgy, hogy belül semmit nem veszített a térkínálatából. A 45 kilogrammos tömegcsökkenés persze nem sok, de cserébe a korábbi változatok egyik vonzó tulajdonsága, a jó vontatási képesség megmaradt: az Explorer mögé akár 2,268 tonnás utánfutó is köthető.

[youtube]jYnJmItpa8A[/youtube]

Az új modell is elérhető összkerék-hajtással, akár az elődje, de V8-as motorral már nem, hisz ez nem is férne el keresztben, a váltó mellett az autó orrában. Az alapkivitelbe 2 literes, 240 lóerős Ecoboost turbómotort építenek, míg a drágább változatok 3,5 literes, 290 lóerős V6-ossal érkeznek. Ekkora teljesítmény nyilván elég az Észak-Amerikában jellemző forgalom tempójának tartásához, viszont az új motorok állítólag érezhetően takarékosabbak, mint a korábban használt V6-osok és V8-asok.

A Ford idén év végétől fogja gyártani az új Explorert, amely a legnépszerűbb városi terepjáró az Egyesült Államokban, hazai viszonylatban a Ford Kuga képviseli az európai 4×4 szegmenst. A legelső Explorer változat 1990-ben gördült le a gyártószalagról.