2010 január 20.
Ford két jelentős európai alternatív üzemanyag projekthez, a PROCURA és a BEST elnevezésű kezdeményezésekhez is csatlakozik, aláhúzva elkötelezettségét a bioetanolos programokhoz szerte Európában. A Ford Focus és Focus C-MAX FFV gépjárművek már megvásárolhatók Németországban, Nagy-Britanniában és Hollandiában is. A Focus FFV már elérhető Ausztriában, Írországban és hamarosan Franciaországban is kapható lesz.
Mint a környezetvédelmi szempontból modern bioetanol-hajtású, flexibilis üzemanyag-felhasználású gépjárművek (FFV) gyártójának, a Fordnak az a célja, hogy segítse ezen kezdeményezéseket a még inkább fenntartható mobilitás megvalósítása terén. A bioetanol üzemanyagnak és a Ford FFV járműveinek kiugró sikere Svédországban kitűnő példája annak, mit lehet elérni különböző iparágaknak, helyi és nemzeti kormányoknak és nem-kormányzati szervezeteknek az együttműködésén keresztül
Svédországban például, amelyik Európában elsőként 2001-ben vezette be az FFV gépjárműveket, a Ford eddig több mint 17.000 flexibilis üzemanyag-felhasználású Ford Focust és Focus C-MAX-et értékesített. Ez mintegy 80 százalékát teszi ki a Svédországban eladott Ford Focusoknak. Mitöbb, a környezettudatos gondolkodás erősödését jól jelezve a Svédországban eladott Ford autók mintegy 40 százaléka már FFV.
A Ford FFV autói képesek az úgynevezett E85 jelzésű üzemanyagot (amelynek 85 %-a bioetanol, 15 %-a benzin), vagy csak kizárólag benzint, vagy a kettő bármilyen arányú keverékét használni, ezáltal valóban rugalmas felhasználhatóságot biztosítani. A bioetanol használata az FFV technológiával kombinálva összességében mintegy 70 százalékkal képes csökkenteni a CO2-kibocsátást a hagyományos benzinhez képest. A bioetanol olyan megújuló üzemanyag, amelyet növényekből (mint például cukornád), vagy biomasszából (például faforgács) készítenek. Elsődleges környezetvédelmi előnye az úgynevezett melegházhatás erősödéséért felelősnek tartott széndioxid-kibocsátás csökkentése.