2010 július 19.
Frissül a formaterv és a motorválaszték hisen már három éve, hogy elkészült az utolsó csavarig az új Ford Mondeo. Megjelenik az extralistán a holttérfigyelő rendszer, a sávtartó-asszisztens, és a sebességhatároló berendezés is.
A legfeltűnőbb változtatás az autó orrát érinti: más lett az alsó légbeömlő formája, a hűtőrács fölül eltűnt a krómcsík, és átrajzolták a ködlámpákat is. A fényszórók csak belül változtak – persze itt is bevetik a kategória slágerét, a helyzetjelzőként használt LED-sort.
Sokkal fontosabbak a motorháztető alatti változások: a Mondeo is megkapja a Volvo S60-ból is ismert, 203 lóerős, kétliteres közvetlen befecskendezéses és EcoBoost turbómotort, ehhez a változathoz alapáron a Ford PowerShift névre keresztelt, hatfokozatú duplakuplungos váltója kapcsolódik. Ugyanennek a motornak a 240 lóerős változata is megjelenik, amely a Volvo-eredetű, 225 lóerős, 2,5 literes öthengerest váltja a palettán alacsonyabb fogyasztással és szén-dioxid kibocsátással.
A kétliteres mellett a kisebb 1,6-os EcoBoost is része lesz a kínálatnak, ami nagyobb testvéréhez hasonlóan húsz százalékkal kevesebbet fogyaszt majd mint közvetlen elődje. Csúcsdízelként megjelenik a 200 lóerős 2,2-es dízel is a motorpalettán, ám a kisebb, 115, 140, és 163 lóerős kétliteres TDCi-t is rendesen átdolgozták. Bevezetésre kerül az ECOnetic technológia, amiben benne van az energia visszatápláláson kívül az állítható hűtőrács is, ami csökkenti a légellenállást és így a fogyasztást.
A megújult Mondeo premierjét a szokásoktól eltérően nem valamelyik nagy nyugat-európai autókiállításon tartják, hanem a Moszkvai Autószalonon, augusztus folyamán.