2010 április 21.
500 új 100 lóerős Ford Focus kombi járőrautót adott át a rendőrségnek Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter Budapesten. Még idén további 360 járművet állítanak szolgálatba, és további 900 gépkocsi bérleti szerződésének megkötése van folyamatban.
A hároméves bérleti szerződés lejárta után az autókat lecserélik, így a mostani átadással leváltják az állományban lévő Skoda Octaviákat. A rendőrségnek több mint hétezer autója van, átlagos életkoruk 7-8 év, és csak üzemanyagra évi 23 milliárd forintot költenek.
Különleges Ford elfogóautókat állítanak szolgálatba Amerikában is. A gyengébbik 263 lóerős. Az új kocsi alapjául a 2010-es Ford Taurus szolgál. Kétféle változatot készítenek a rendőrség részére, az egyszerűbb elsőkerekes és 263 lóerős, a durvábbik összkerekes, és bár ugyanaz a 3,5 literes V6-os van benne, mint kisöccsében, egy kompresszornak hála, ez már 365 lóerőt tud mozgósítani szükség esetén.
Mivel a két rendőrautó pontosan ugyanúgy néz ki, egyetlen módja van, hogy meggyőződjünk róla, melyikkel állunk szemben, ha megpróbáljuk lehagyni. Persze nem lenne okos dolog megpróbálni packázni velük, hiszen bár viszonylag nagyméretű kocsikról van szó, nagy sebességnél ekkora motorerővel kemény ellenfelei lesznek még a komolyabb sportkocsiknak is.